5 százalékkal zsugorodott az amerikai gazdaság
A felülvizsgált adatok szerint az USA gazdaságának évesített visszaesése az első negyedévben elérte az 5%-ot, ami rosszabb az előzetesen közölt 4,8%-os visszaesésnél.
A felülvizsgált adatok szerint az USA gazdaságának évesített visszaesése az első negyedévben elérte az 5%-ot, ami rosszabb az előzetesen közölt 4,8%-os visszaesésnél.
Az első negyedévben a magyarországi beruházások volumene 1,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, illetve a tavaly év végi szintet is alulmúlta 1,1%-kal. Az aktivitás visszaesésének fő oka az állami fejleszték látványos visszaesése.
A következő 10 évi globális gazdasági növekedés 2,4%-ra lassulhat az előző évtized 3,2%-os átlagos üteméről, ami 6 főbb okkal magyarázható és ebből az első 4 a koronavírus válságra adott válaszokkal függ össze – állapítják meg átfogó elemzésükben a Fitch Solutions szakértői. Ez az eddigieknél jóval lassabb trendnövekedés sok országot komoly politikai és társadalmi kihívások elé fog állítani, így tehát a koronavírus-válsággal induló évtized sok feszültséggel terhelt lesz.
Nouriel Roubini világhírű közgazdász szerint a koronavírus hagyatéka egy elhúzódó gazdasági visszaesés és nagyon lassú kilábalás lesz – számol be a hírről a BBC.
Oblath Gábor a Portfolio hasábjain fejtette ki véleményét a közelmúltban megjelent konvergencia programról. Jelen írás amellett, hogy segítséget kíván nyújtani a gazdasági folyamatok elemzéséhez, megpróbál eloszlatni néhány tévhitet, amelyek időről-időre indokolatlanul felütik a fejüket. Érveink taglalása közben arra is rá kívánnunk mutatni, hogy a magyar konvergencia program makrogazdasági pályája a koronavírus nehezen kiszámítható hatásai ellenére megalapozottnak tekinthető, a járvány okozta kedvezőtlen gazdasági hatások kivédésére meghozott gazdaságpolitikai lépések pedig hathatósak. Az alábbiakban Molnár István és Várpalotai Viktor, a Pénzügyminisztérium Makrogazdasági főosztályán dolgozó munkatársak cikkét közöljük.
Az első negyedévben (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 2%-kal teljesített jobban a magyar gazdaság, mint egy évvel ezelőtt. A szám jelentős mérséklődést jelent a tavaly év végi 4,4%-ról, mutatva, hogy a koronavírus-válság - bár csak az időszak legvégét érintette igazán - alaposan visszavetette a magyar gazdaságot. Negyedéves alapon már zsugorodott a gazdaság, 0,4%-kal. Erre utoljára négy éve volt példa. A kiigazítatlan GDP-növekedési adat 2,2%, ami egyébként meghaladja az elemzői várakozásokat, amelyek átlaga 1,7% volt. Vagyis annyi jó hír azért vegyül a jelentős fékezést mutató jelentésbe, hogy a szakértők még ennél is nagyobb lassulást vártak.
Nem kétséges, hogy koronavírusos időkben nehéz előrejelezni a makrogazdasági és költségvetési folyamatokat. Ránézésre is látszik azonban, hogy a magyar kormány konvergencia programja európai összehasonlításban meghökkentően optimista a 2020. évi GDP, különösen a háztartási fogyasztás alakulását tekintve (3%-os GDP csökkenés és 0,9%-os vásárolt fogyasztás-emelkedés), miközben a kormány a GDP-arányos államháztartási hiányt 3,8%-on kívánja tartani. A derűlátó reálgazdasági prognózis és a deficit mindössze 1,8 százalékpontnyi emelkedése azonban ellentmond egymásnak. Az EU-bizottság Magyarországra vonatkozó előrejelzései a kormányénál lényegesen valószerűbbek (GDP: -7%, fogyasztás: -6%, deficit: 5,2%), de az előrejelzések, valamit 21 EU-tagország konvergencia programjának egybevetése alapján is csak az tűnik ki, hogy európai összehasonlításban a magyar kormány kíván a legkevésbé támaszkodni a költségvetés egyenleg változásának – válságok esetén nélkülözhetetlen – gazdaságstabilizáló hatására.
Csak egy második járványhullám esetén lenne rá sansz, hogy a Fed negatív tartományba tolja az alapkamatot a Goldman elemzője szerint. Hozzáteszi, hogy egy ilyen lépés egyébként nem is lenne annyira sikeres.
Márciusban az építőpari termelés volumene 5,2%-kal elmaradt az előző havitól, éves összevetésben pedig 3,4%-os volt a visszaesés. A gyenge adatok ellenére az építőipar összességében nem tört ki az egy éve jelemző stagnáló trendjéből. A KSH jelentésének számai, illetve az ágazati sajátosságok arra utalnak, hogy az építőiparra a koronavírus-válságban nem a több más ágazatra jellemző hirtelen összeomlás vár, hanem inkább a fokozatos, lassú visszaesés.
Az idei első negyedévben még növekedhetett a magyar gazdaság a koronavírus-járvány kirobbanása ellenére, azonban az év egészét recesszió jellemezheti – vélekednek a Portfolio által megkérdezett közgazdászok. (A KSH pénteken közli az első negyedéves gyorsbecslést.) A következő negyedévben biztosan recessziót él majd át a magyar gazdaság, a kilábalás üteme pedig attól függ majd, hogy milyen gyorsan cseng le a koronavírus-járvány és lesz-e második hullám. Azt is megkérdeztük az elemzőktől, hogy milyen alakú lesz a válság.
Ha elmarad az amerikai gazdaság újraindítása, tartós károk lesznek - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában. Mnuchin leszögezte, hogy a gazdaság újraindításának "megfontoltan kell megtörténnie", viszont mindenképpen meg kell történnie.
Nagyon súlyos, 7,7%-os recessziót vár idénre az Európai Bizottság a koronavírus-válság miatt az eurózóna 19 tagállama átlagában, ami után jövőre majd remélhetőleg gyors, 6,3%-os felpattanás jön – közölte a brüsszeli testület a mai tavaszi előrejelzései között. Az olasz számok különösen aggasztóak: 9,5%-os recesszió mellett idén 11,1%-os GDP-arányos államháztartási hiány várható, így a tavaly év végi 134,8%-ról idén 158,9%-ra felrobban az adósságráta. Ha majd talpra tud állni jövőre az olasz gazdaság, akkor remélhetőleg 153,6%-ra visszasüllyed a ráta.
Mivel 31 amerikai államban elkezdték, illetve a következő hetekben elkezdik lazítani a koronavírus-járvány miatti kijárási és üzleti korlátozásokat, 5 nap alatt kétszeresére, 135 ezer főre emelte a halálozások várható számát augusztus elejéig a Washingtoni Egyetem egészségügyi elemzési központja (IHME) – írja a Reuters.
Franciaországban idén 8%-kal eshet vissza a GDP, Olaszországban pedig az első félévben 15%-os lehet a visszaesés. Ilyen mértékű recesszió egyik országban sem volt a második világháború vége óta. Az olaszok mindemellett bizakodóak, a gazdasági miniszter szerint 2021-ben már nagymértékű növekedés jöhet.
Több mint tíz év után az idén ismét eshet a török gazdaság - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők. A mintegy 40 szakértő véleményének átlaga szerint az idén a török hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal csökkenhet, ezen belül a második negyedévben 8,6 százalékos, a harmadik negyedévben pedig 5,3 százalékos gazdasági visszaesés várható.
Az Argentínát hitelező alapkezelők elutasították az ország kormányának ajánlatát, amelyben 66 milliárd dollár adósságot kívántak átütemezni, mondván az túl nagy terhet ró az argentin állampolgárokra.
Három héten belül másodjára, pénteken ismét csökkentette a passzív repóügyletek kamatlábát az indiai jegybank, hogy hitelkihelyezésre ösztönözze a kereskedelmi bankokat a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdaság támogatásának érdekében.
A kínai jegybank rekordalacsony szintre csökkentette irányadó kamatát a koronavírus-járvány gazdasági csapásainak mérséklését célzó erőfeszítések jegyében.
A koronavíurs-járvány gazdasági hatásait lehetetlen volt előre felbecsülni. Ez látszik is az előrejelzéseken - míg az egyes bankok, elemzőintézetek március elején még pár tized-százalékpontot módosítgattak lefelé a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzésen 3,5-4%-ról, addig ugyanazok az elemzők három héttel később már -4%-os recessziót tartanak valószínűnek. Általánosságban igaz, hogy az idő előrehaladtával egyre tisztábban látnak az elemzők, és ezzel együtt a pesszimizmusuk is nő. A helyzet bizonytalanságát jelzi, hogy az előrejelzések között nagyon nagy a szórás - ezeket gyűjtöttük most össze, időrendi sorrendben. Konklúzióként egy dolog állítható: recesszió lesz Magyarországon, de senki nem tudja, hogy mekkora.
A koronavírus miatt Kína idei gazdasági növekedése 44 éves mélypontra gyengülhet, a lelassuló gazdaságot a jegybank várhatóan több újabb intézkedéssel élénkíti az év végéig - vélték elemzők.
Robert F. Kennedyvel egyeztetett a volt elnök.
Készül a szintlépés Teherán és Moszkva viszonyában.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.